Ott élt a lidérc az erdők rejtekén,
Meglátta egy ifjú, egy vándorlegény.
Csak nézte, csak nézte, és úgy megörült,
Hogy lángokat érzett a szíve körül.
Megdidergett, láz veré,
Már lelke a rossz szellemé,
Sóvárgón sóhajtott a lány felé:
Vilja, ó, Vilja,te szép és csodás
Légy az enyém,soha el ne bocsáss!
Vilja egy csókod a sírba temet,
Néked adom éltemet!
Vilja egy csókod a sírba temet,
Néked adom éltemet!
Így szólt a lidérc:a tiéd leszek én!
S ölelte mohón,lobogón a legényt.
A földi leánynak a csókja fagyos,
Lidércnek a csókja forró, zamatos.
Megdidergett, láz veré,
Már lelke a rossz szellemé,
És végsőt sóhajtott a lány felé:
Vilja, ó, Vilja,te szép és csodás!
Légy az enyém,soha el ne bocsáss!
Vilja egy csókod a sírba temet,
Néked adom éltemet.
Vilja egy csókod a sírba temet,
Néked adom éltemet,néked adom éltemet!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
